Application – új előadáson dolgozunk

Ez lesz a bevezető:

“Az emberiség túlélte a második évezred eleji adropalin vírusválságot, amit a gazdasági és ökológiai katasztrófák miatt megindult népvándorlások robbantottak ki. A migráció katasztrófális egészségügyi következménye volt a különleges trópusi betegségek és az állati H1N’5 vírus majd az AIDS mutációjából keletkező adropalin vírus, mely gyakorlatilag az népesség 95%-át elpusztította. A vírus 5 évig tombolt a Földön, majd nyomtalanul eltűnt, sosem derült ki hogy miért: az emberiség immunizálódott, vagy ennyi embernek volt természetes ellenállása a vírussal szemben. Néhány laboratóriumban szigorú körülmények között őrzik még azt a néhány különös módon inaktívvá vált vírus mintát, amit a tudósok kutatási célokból még ma is tanulmányoznak.

Alasershow lakosság nagymértékű megfogyatkozása miatt a technológia szügségszerűen óriásit kellett fejlődjön, napjainkban természetes, hogy mindenki cyber-applikációi vannak: bioaktív kapcsolattal rendelkezik az internet felé, és bármikor a gondolat sebességével kommunikálhat óriási távolságokra , beszéd nélkül is beszélgethet, dolgozhat, fejleszthet programokat, kérhet le fontosabbnál fontosabb adatokat a környezetéről akár utazás közben, bármilyen alaptevékenység közben. A világszerte Applications-ként emlegetett alkalmazás egy kontaktlencse és egy biometrikus adatátviteli rendszer az agytörzsbe építve. A kontaktlencse közvetlen a szem látóterébe vetítve jeleníti meg a régebbi időkben monitorként hívott programfelületet, ahol gondolati úton navigálhatunk a menüpontok között. Viszont a technológia nem segítette a kapcsolatok elmélyülését az emberek között.

Csupán nyilvánossá válhatott minden gondolat…”

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük