Megtiszteltetés volt részt venni benne, hálásan köszönjük a meghívást Karcag!

Karcagra visszük egyik nemzeti ünnepi  előadásunkat.
Kossuth Lajos gondolataival és hangját felidézve kezdjük majd a műsort.

Az ő gondolata is az volt ami Kölcseyé: “A haza minden előtt!”

Nagy fába vágtuk a fejszénket, elkezdtük feldolgozni a 2 terrányi videófelvételt az utolsó 5 év munkáiról, hogy be tudjuk mutatni online is, miket műveltünk idáig.

Az első válogatás itt található: http://fenyszinhaz.hu/musornaptar/utazo-eloadasok/

Eddig csöndesen néztük a mocsokáradatot a netről, ami a ceglédi augusztus 20-ai műsort illeti. Legyen hangja azért a másik félnek is, elmondjuk a mi nézőpontunkból, hogy szerintünk mi történt.
A műsor szervezése során 3 emberrel egyeztettünk a megrendelő részéről, írásban rögzítve a műszaki feltételeket. Tapasztaljuk, minél többen vannak egy feladatra beosztva a rendezvényszervezésben, annál több fontos információ veszik el. Mert nincs gazdája a feladatnak. A bejárás során szóba került, hogy a nézőtérre tehetnek-e bármiféle nagyobb objektumot, mire jeleztük, hogy ha mögötte is lesz közönség, ők ki fognak maradni a látványból. Lett objektum, lámpaállvány, vezérlés, minden, amit már nem lehet elbontani kezdés előtt. Alternatív helyszínt és időpontot is megjelöltünk a műsor kivitelezésére, rossz idő esetére. A helyszínen a közönség elégedetlenségét is sikerült felspanolni olyan szituációk teremtésével, hogy az aznapi egyik színházi műsort fizetőssé tették (az előző napokban egy közeli településen ingyenesen volt ugyanaz a produkció megtekinthető volt), és több műsor kezdési időpontját úgy szervezték, hogy ne lehessen átérni egyik helyről a másikra. A nap végén pedig a mi produkciónk volt, és a  szeles, esős idő is megérkezett műsorkezdésre. A tér dugig volt, és senki nem vállalta, ezek után az embereket hazaküldi. Elkezdtük a műsort… a szél meg a szemerkélő eső mindent intézett. A megrendelővel a sajnálatos helyzetet egyeztettük, mindenki megelégedésével rendeztük,  az alternatív időpont és helyszín lehetőségéről lemondtak.

Az aznapi másik műsorunk hasonlatos volt ehhez, de Cegléd arculatával, logójával.
Cegléden nem értették, hogy a fináléban – a nem olyan vidám magyar történelem évszázadai után a fináléban emelve a hangulatot, büszkeségeinket a magyar találmányokat mutatjuk be.  Ezért volt a TALÁLMÁNYAINK felirat után C vitamin, távvezeték (a villamos áram szállítása), rubik kocka, helikopter, televizió, stb. Mert ezeket mind magyar feltalálók voltak. Szerencsére aznap azért Balatonberényben tetszett a műsor az embereknek…

A fenyőfaárusnak tele volt a töke a karácsonyfáival. Lassan teltek a napok a hideg parkolóban, és mivel napok óta esett az eső, senki sem akarta a vizes fenyőfát az autójába tuszkolni, a fák alig fogytak. Ráadásként a karácsony előtti utolsó napokban elkezdett fagyni, és a jégen se sokan mertek elindulni. Ma, december 23-a reggel pedig elkezdett esni a hó mindennek a tetejébe, és még mindig nagyjából 50 fenyő várta karácsonyi gazdáját… Napok óta kint fagyoskodtak a fák mellett, kicsinyke örömük a vízforraló volt, amiben vagy teát, vagy kávénak való forró vizet melegítettek, mindaddig, míg a parkolóhoz tartozó bolt vezetője fel nem hörögte a hosszabbítót a villanypóznára lengőkábelnek, amit másnap reggel le is tépett az első kenyérszállító autó hajnalban. Aznap reggel már a fenyőfaárus túl volt a jegesre fagyott villanypóznára mászáson, két idegesítő vevőn aki csak leszólni ment oda a fákhoz, és egy népes brazil családon, akikből a teljes család meg csak azért ment oda, hogy a kassza bevételét megpróbálják elcsaklizni némi figyelemeltereléssel…

No, ezek után a fenyőfaárus úgy döntött, a következő kábeltépő kamion megérkeztéig bepróbálkozik egy teafőzéssel, ezért elindult a parkolóhoz tartozó multiba. Elnézte a raklap cukrot rámoló eladónőt, ahogy a főnöke épp megmorogja amiért nem elég gyors (ő volt az akinek a kábel nem volt jó a földön, hanem felrakatta, majd azt letépte a kamion), majd rájött, odakint fagyoskodni a fenyők mellett mégsem annyira rosz… Legalább a maga ura, és nem más mondja meg mit hogyan csináljon, hanem magának találta ki ezt is. Ha nem akart volna fagyoskodni a fák mellett, hogy kipróbálja milyen a karácsonyfa árulás, épp ülhetne is a melegen… Aztán kiszúrt egy öreg nénikét a sorok közt. Hajlott hátú öregasszony volt, lassan tipegve tolta maga előtt a vele óriásinak tűnő bevásárlókocsit, látszott segít neki a járásban a rátámaszkodás. Szegényes ruhája volt, kopottas, de tiszta és láthatóan összeválogatott. A kabátka illett a kopottas cipőhöz, és a régimódi retikül is valahogy passzolt… Odatipegett a csokoládékhoz, és végignézte a táblás csokikat, majd megcsóválta a fejét, és az olcsóbb kis csokoládészeletekből vett két darabot. Aztán eltipegett a liszthez, majd a cukorpakoló eladónővel váltott néhány kedves szót, az visszamosolygott rá. A fenyőfaárus lopva figyelte mit csinál a néni. Szimpatikus volt neki, a saját nagymamájára emlékeztette, aki anno olyan finom beigliket sütött, és minden karácsonykor volt valami új karácsonyi meséje, amit a karácsony esti lefekvéskor mesélt el. Aztán a néne a tojásokhoz ment, megnézte mibe kerül egy 10 db-os csomag, majd fejcsóválva levette a 6 db-os dobozt, a tejes pultnál a legolcsóbb tejfölt és legolcsóbb tejet… A dió és a diópótló között jó ideig vacillált, aztán mégis a diót tette bele a bevásárlókocsiba. Láthatóan mindenből keveset és olcsót vett, de minden olyasmi volt, amit el kell készíteni: a beigli hozzávalói, 3 pontyszelet, egy kiló krumpli… Három pontyszelet. A fenyőfaárus elmosolyodott magában: a néni nem lesz egyedül karácsony este, valakiknek sütni és főzni fog. A fenyőfaárus megunta a leskelődést, és elindult a kasszához, a néni pedig lemaradt valamelyik pult környékén…

Kiment, szólt a kollégáinak, hogy főzzék meg a teát amíg megint van áram. Ma hozott termoszt is, hogy sokáig legyen meleg folyadékjuk. A fenyőfaárusnak jobb lett a kedve,mert a hóesésben az embereknek kedvük támadt karácsonyfát venni, és egyszerre 3-4 vevő is nézegette a fákat. A szeme sarkából látta a nénit, amint a kerekes táskájával eltipeg a néni a kerítésük mellet, és meg-megáll egy-egy fánál, majd láthatóan nagyon sóhajtva tovább megy. A néni végül nem jött be az elkerített részre, tovább ment, még fenyőágat se kért. Néhányan jöttek ágat vásárolni, de a fenyőfaárus nem pénzért adta, hanem mindenkinek aki megkérdezte mibe kerül néhány ág, csak annyit mondott: jó szóba. Néhányan elcsodálkoztak, az előző évi fenyőfaárus bizony pénzt kért érte, aztán hálásan megköszönték. Azok akik csak ágat kértek, a nagy részük láthatóan nem volt jómódú. Ahogy telt-múlt a nap, egyre több fa találta meg a gazdáját. Elkeltek a sarokfenyők és a kajla lucok, is, a büszke normandok és a szúrós de jó illatú ezüstök is…

Már délután volt, lassan sötétedett és már csak 8-10 fa ácsorgott a fenyőárussal a parkolóban… Egyszer csak felbukkant a néni a fenyőfák között. Az a reggeli néni, aki a három szelet pontyot vette. A fenyőárus épp bent ücsörgött a fabódéjában, kicsit meglepődött, de kiment hozzá, kedvesen megszólította miben segíthet, közben arra gondolt a néni is ágat szeretne kérni… De a néni nem ágat szeretett volna. Már ki is nézett egy picike fát, egy igazi kis illatos lucfenyőt, az utolsó, legkisebb, legfurább kis csenevész fácskát, látta rajta a cimkét, 1500,-Ft. A fa egy kicsit el is volt dugva, a sarokba volt téve, talán azért, mert lehet senki se vinné el… A húzós kocsi már üres volt, és a néni azt nézegette, vajon azzal el tudja-e majd vinni… A fenyőárus elnevette magát: ez a fa két kiló sincs, és ha behálózzuk, akár a hóna alatt is elviheti néném, nemcsak a húzós kocsiban. A fenyőárus kíváncsi volt: és kivel karácsonyozik kedveském, unokák lesznek-e este? A néne szeme felcsillant, igen, bizony úgy hozta a sors, hogy az unokái nála lesznek szenteste, mert a lányának dolgoznia kell. Sajnos a papa idén már nem lesz vele, de nagyon örül, hogy idén az “onokákkal” lesz… Csomagolja el kedveském azt a fát, mert idefagyok, nem is tudom hogy bírják már ezt egy hete, láttam hogy itt vannak… Majd a néni elővette a pénztárcáját, és elkezdte számolgatni a pénzecskéjét. Bizony a fa ára hibádzott, kerek százhúsz forinttal. A néni keze megreszketett, ahogy látta nincs meg a pénz, majd a szeme is bekönnyesedett. Látszott, igen elkeseredett…. A fenyőárus elmosolyodott magában. Ő már tudta mi fog történni. Intett az egyik emberének, hogy tegye be a húzós táskába a fenyőt, majd a néni nekiállt szabadkozni, hogy hát sajnos nincs meg a pénz rá, de alkudni nincs lelke, vegyék inkább ki azt a fenyőt az ő táskájából… A fenyőárus rámosolygott a nénire, rászólt, hogy tegye el a pénztárcáját a pénzzel együtt, majd karon fogta, és határozottan kivezette az elkerített fenyőfás részéről, majd a kezébe nyomta a húzós kocsit a fenyőfával együtt. A néni nem értette mi történik, de hát ő még nem is fizette ki, és ilyet nem lehet csinálni, mi történik most, láthatóan reszketett és hebegett meg habogott, magyarázatot várt… Teljesen zavarban volt.

A fenyőárus csak annyit mondott: nincs mit ezen magyarázni, vigye el azt a kis kajla fát, ajándékba kapta, legyen magának is boldog karácsony!

Szeretjük az ilyen helyi műsorokat. A polgármester motivációja: a település szinte egész évben a turistákért dolgozik, és karácsonykor ő is szeretne adni, meglepni a települést, hogy egy kicsit saját köreikben ünnepelhessenek. Adni jó, és bizony kell az “énidő” is, az ünnep szeretteink között…

Készítettünk egy klassz megnyitót a nők erejéről:

Aztán a negyedik szekcióban pedig egy rövid interjúban beszélgettünk arról, hogy milyen lehetőségei vannak a lézernek a társadalmi felelősségvállalásban, és a nézők hogyan tudnak hatni a műsorkészítőkre.

Odatettük magunkat.

A kör, és a megnyitó műsor alkotói:

Rendező: Csömör Hermina
Zene: Gera Zoltán
Hang: G.Lantos Judit
Grafika: Lothar Mordaar
Laserist: Koller Ferenc, Török András

Budapesten, 2018. november 30-n a Hatszín Teátrumban a TEDx Liberty Woman szervezésében előadást tartok a nyilvános beszédről, annak felelősségéről, mint a Fényszínház alapítója.

A napi program igen színes lesz, különböző szakértők, írók, filozófusok, kutatók, filmrendezők, bloggerek tartanak előadásokat a nap folyamán. A programot színesítendő, két alkalommal lesz lézeres produkció, egy a megnyitóhoz kötve, egy pedig az előadásomhoz.

A témaköröm a nyilvános beszéd hatása a közhangulatra, és  annak kölcsönhatásai, a hallgatók választásainak felelőssége lesz. Az én mondanivalóm után megszólal a lézer, és a modern ember Isten-élményéről fog beszélni. Már nagyon készülünk a műsorral, a hangjáték kész, itt olvashatjátok A kör című produkciónk szövegkönyvét.

Izgulok na, drukkoljatok!

Jegyek itt foglalhatók: https://tixa.hu/TEDxLBW-Tegyuk-oda-magunkat

Legutóbb Kassai Lajos: Levelek című könyvbemutatóján jártam. A könyv bemutatására Puzsért kérte fel, de az a szegény ördög jót nem tudott szólni most sem. Szeretem a Kassai munkáit, mert az emberekről/emberekért dolgozik, hiába lovasíjász mester ő, és a jelmondata: “Mindhalálig lovasíjászat!”  Egy jó értékrenddel rendelkező ember, aki ezért nagyon sokat dolgozott, és az ő  kialakult értékrendjét sokan tanulásra, követni méltónak tartanak. Jó vállalkozó, aki felelősséggel neveli a környezetét, a következő generációt, sőt már generációkat!

Utána napokig foglalkoztatott, amit ott hallottam-láttam, volt kínlódás a technikával, a Puzsér hozta a bánatos romkocsma filozófiáját, jót szólni nem tudott, és most, miután elolvastam a könyvet, nyilvánvalóvá vált: nem vette a fáradtságot, hogy azt elolvassa, és arról beszéljen, amiért odahívták.

Tömegek előtt, nyilvánosan beszélgettek. Szabadon. Ki-ki a saját értékrendje szerint.

Mert adta az ég, hogy  szabadok vagyunk és arról beszélgetünk, ott, ahol csak akarunk, és azt amit akarunk. Kassai hozta az értéket, Puzsér meg hozta a pöcegödröt ahová azt el lehetett süllyeszteni. Vajon melyik való jobban nyilvános beszédre? Mi az, amit tömegeknek érdemes meghallgatni? Hol van a tömeg türelmének vége, ahol már nem kíváncsi a pöcegödörre? Mikor jön el az a pont, ahol nem a könnyű pirulát keressük megoldásnak, nem másokra mutogatunk, hanem tudomásul vesszük, hogy az értékteremtés munkával jár,  a szabadság pedig felelősséggel? Mikor jönnek rá emberek, hogy a nyilvános beszédnek mekkora súlya van? Ami adásba kerül, és mivel határozzuk meg a közhangulatot? Vagy a saját hangulatunk súlya mennyire nyomható rá a tömegekre,  a saját életünk nyomora mennyire kérhető számon másokon, és ki a felelős mindezekért? Mi magunk vagyunk a felelősek.

Azt gondolom, hogy tömegeknek beszélni, tömegeket szórakoztatni, sok ember előtt megnyilatkozni felelősség. Hiszem, hogy a nyilvános beszéd, egy nyilvános előadásnak értéket kell átadnia. Hiszem, hogy értéket átadni szórakoztatva, élvezettel, örömet nyújtva is lehet.
Mert a szabadságunk felelősség. Egymásért.

Mire lehet jó egy lézer show? Ami a legfontosabb, hogy egy olyan élményt tud nyújtani, amivel akár értéket, fontos mondanivalót lehet  átadni a látványosság eszközével. Az élményszintű befogadás  mindig maradandóbb az ember memóriájában. Az élményről beszélgetünk, megosztjuk másokkal és így még jobban rögzül a mondanivaló.
Lehet egy lézer show-val gratulálni (születésnapi műsorok), örömet kifejezni (esküvő, anyák napja), bemutatni egy terméket (partnertalálkozók), közösséget formálni (drogprevenció, közlekedésbiztonság, mese lézer show) és számtalan  fontos dolgot átadni a tömegeknek a maradandó élmények eszközével.

Töltse le pdf összefoglalónkat a témáról:

Fenyszinhaz bemutatkozo