A fenyőfaárusnak tele volt a töke a karácsonyfáival. Lassan teltek a napok a hideg parkolóban, és mivel napok óta esett az eső, senki sem akarta a vizes fenyőfát az autójába tuszkolni, a fák alig fogytak. Ráadásként a karácsony előtti utolsó napokban elkezdett fagyni, és a jégen se sokan mertek elindulni. Ma, december 23-a reggel pedig elkezdett esni a hó mindennek a tetejébe, és még mindig nagyjából 50 fenyő várta karácsonyi gazdáját… Napok óta kint fagyoskodtak a fák mellett, kicsinyke örömük a vízforraló volt, amiben vagy teát, vagy kávénak való forró vizet melegítettek, mindaddig, míg a parkolóhoz tartozó bolt vezetője fel nem hörögte a hosszabbítót a villanypóznára lengőkábelnek, amit másnap reggel le is tépett az első kenyérszállító autó hajnalban. Aznap reggel már a fenyőfaárus túl volt a jegesre fagyott villanypóznára mászáson, két idegesítő vevőn aki csak leszólni ment oda a fákhoz, és egy népes brazil családon, akikből a teljes család meg csak azért ment oda, hogy a kassza bevételét megpróbálják elcsaklizni némi figyelemeltereléssel…
No, ezek után a fenyőfaárus úgy döntött, a következő kábeltépő kamion megérkeztéig bepróbálkozik egy teafőzéssel, ezért elindult a parkolóhoz tartozó multiba. Elnézte a raklap cukrot rámoló eladónőt, ahogy a főnöke épp megmorogja amiért nem elég gyors (ő volt az akinek a kábel nem volt jó a földön, hanem felrakatta, majd azt letépte a kamion), majd rájött, odakint fagyoskodni a fenyők mellett mégsem annyira rosz… Legalább a maga ura, és nem más mondja meg mit hogyan csináljon, hanem magának találta ki ezt is. Ha nem akart volna fagyoskodni a fák mellett, hogy kipróbálja milyen a karácsonyfa árulás, épp ülhetne is a melegen… Aztán kiszúrt egy öreg nénikét a sorok közt. Hajlott hátú öregasszony volt, lassan tipegve tolta maga előtt a vele óriásinak tűnő bevásárlókocsit, látszott segít neki a járásban a rátámaszkodás. Szegényes ruhája volt, kopottas, de tiszta és láthatóan összeválogatott. A kabátka illett a kopottas cipőhöz, és a régimódi retikül is valahogy passzolt… Odatipegett a csokoládékhoz, és végignézte a táblás csokikat, majd megcsóválta a fejét, és az olcsóbb kis csokoládészeletekből vett két darabot. Aztán eltipegett a liszthez, majd a cukorpakoló eladónővel váltott néhány kedves szót, az visszamosolygott rá. A fenyőfaárus lopva figyelte mit csinál a néni. Szimpatikus volt neki, a saját nagymamájára emlékeztette, aki anno olyan finom beigliket sütött, és minden karácsonykor volt valami új karácsonyi meséje, amit a karácsony esti lefekvéskor mesélt el. Aztán a néne a tojásokhoz ment, megnézte mibe kerül egy 10 db-os csomag, majd fejcsóválva levette a 6 db-os dobozt, a tejes pultnál a legolcsóbb tejfölt és legolcsóbb tejet… A dió és a diópótló között jó ideig vacillált, aztán mégis a diót tette bele a bevásárlókocsiba. Láthatóan mindenből keveset és olcsót vett, de minden olyasmi volt, amit el kell készíteni: a beigli hozzávalói, 3 pontyszelet, egy kiló krumpli… Három pontyszelet. A fenyőfaárus elmosolyodott magában: a néni nem lesz egyedül karácsony este, valakiknek sütni és főzni fog. A fenyőfaárus megunta a leskelődést, és elindult a kasszához, a néni pedig lemaradt valamelyik pult környékén…
Kiment, szólt a kollégáinak, hogy főzzék meg a teát amíg megint van áram. Ma hozott termoszt is, hogy sokáig legyen meleg folyadékjuk. A fenyőfaárusnak jobb lett a kedve,mert a hóesésben az embereknek kedvük támadt karácsonyfát venni, és egyszerre 3-4 vevő is nézegette a fákat. A szeme sarkából látta a nénit, amint a kerekes táskájával eltipeg a néni a kerítésük mellet, és meg-megáll egy-egy fánál, majd láthatóan nagyon sóhajtva tovább megy. A néni végül nem jött be az elkerített részre, tovább ment, még fenyőágat se kért. Néhányan jöttek ágat vásárolni, de a fenyőfaárus nem pénzért adta, hanem mindenkinek aki megkérdezte mibe kerül néhány ág, csak annyit mondott: jó szóba. Néhányan elcsodálkoztak, az előző évi fenyőfaárus bizony pénzt kért érte, aztán hálásan megköszönték. Azok akik csak ágat kértek, a nagy részük láthatóan nem volt jómódú. Ahogy telt-múlt a nap, egyre több fa találta meg a gazdáját. Elkeltek a sarokfenyők és a kajla lucok, is, a büszke normandok és a szúrós de jó illatú ezüstök is…
Már délután volt, lassan sötétedett és már csak 8-10 fa ácsorgott a fenyőárussal a parkolóban… Egyszer csak felbukkant a néni a fenyőfák között. Az a reggeli néni, aki a három szelet pontyot vette. A fenyőárus épp bent ücsörgött a fabódéjában, kicsit meglepődött, de kiment hozzá, kedvesen megszólította miben segíthet, közben arra gondolt a néni is ágat szeretne kérni… De a néni nem ágat szeretett volna. Már ki is nézett egy picike fát, egy igazi kis illatos lucfenyőt, az utolsó, legkisebb, legfurább kis csenevész fácskát, látta rajta a cimkét, 1500,-Ft. A fa egy kicsit el is volt dugva, a sarokba volt téve, talán azért, mert lehet senki se vinné el… A húzós kocsi már üres volt, és a néni azt nézegette, vajon azzal el tudja-e majd vinni… A fenyőárus elnevette magát: ez a fa két kiló sincs, és ha behálózzuk, akár a hóna alatt is elviheti néném, nemcsak a húzós kocsiban. A fenyőárus kíváncsi volt: és kivel karácsonyozik kedveském, unokák lesznek-e este? A néne szeme felcsillant, igen, bizony úgy hozta a sors, hogy az unokái nála lesznek szenteste, mert a lányának dolgoznia kell. Sajnos a papa idén már nem lesz vele, de nagyon örül, hogy idén az “onokákkal” lesz… Csomagolja el kedveském azt a fát, mert idefagyok, nem is tudom hogy bírják már ezt egy hete, láttam hogy itt vannak… Majd a néni elővette a pénztárcáját, és elkezdte számolgatni a pénzecskéjét. Bizony a fa ára hibádzott, kerek százhúsz forinttal. A néni keze megreszketett, ahogy látta nincs meg a pénz, majd a szeme is bekönnyesedett. Látszott, igen elkeseredett…. A fenyőárus elmosolyodott magában. Ő már tudta mi fog történni. Intett az egyik emberének, hogy tegye be a húzós táskába a fenyőt, majd a néni nekiállt szabadkozni, hogy hát sajnos nincs meg a pénz rá, de alkudni nincs lelke, vegyék inkább ki azt a fenyőt az ő táskájából… A fenyőárus rámosolygott a nénire, rászólt, hogy tegye el a pénztárcáját a pénzzel együtt, majd karon fogta, és határozottan kivezette az elkerített fenyőfás részéről, majd a kezébe nyomta a húzós kocsit a fenyőfával együtt. A néni nem értette mi történik, de hát ő még nem is fizette ki, és ilyet nem lehet csinálni, mi történik most, láthatóan reszketett és hebegett meg habogott, magyarázatot várt… Teljesen zavarban volt.
A fenyőárus csak annyit mondott: nincs mit ezen magyarázni, vigye el azt a kis kajla fát, ajándékba kapta, legyen magának is boldog karácsony! 
