Valentin vagy Bálint nap?

Az ókorból eredő ünnepet a keresztények február 14-én ünneplik, ami pontosan egy nappal az ókori Római Birodalom kedvelt Lupercalia ünnepe előtti nap. A rómaiak az ünnepet Lupercus és Faunus isteneken kívül az ókori Rómát alapító legendás testvérpár, Romulus és Remus tiszteletére tartották meg. A pogány ünnep központjában az a Lupercal nevű barlang állt, ahol a monda szerint egy farkas a városalapító két fiúcskát szoptatta.

1509795_661765410588154_5247495906682744858_n

A keresztény szokás eredete, hogy Szent Bálint, Terni (akkori nevén Interamna) püspöke a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Ennek a szentről elterjedt egyik történet képezte az alapját. Eszerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt – a hagyomány szerint – február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata. A legenda szerint a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek. A vallásos, az egyházi liturgiában gyökerező eredete ennek az ünnepnek Jézusnak, mint égi vőlegénynek a megérkezése az égi esküvőre. A római-katolikus naptárnak (Calendarium Romanum Generale) az 1970-es évi reformjakor e szent és emléknapja az előírt egyházi liturgiából eltűnt, hogy helyet adjon a történelmileg bizonyítható szaloniki születésű szent testvérpár, Konstantin-Cirill († Róma, 869. február 14.) és Szent Metód liturgikus ünnepének.[1]

IMG_0337Ókori pogány előzmények

A Bálint-nap körüli napokon az ókori Rómában két vallásos ünnep is létezett: Faunus ünnepe, és a Lupercalia vagy más néven Februa. Ezeket az ősi eredetű pásztorünnepeket február 1315 között tartották.[2] A Lupercalia tisztító szertartásokból és termékenységi rítusokból állt, hogy kiengeszteljék a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent. A papok ekkor a februa nevű kecskebőr szíjakkal ostorozták a fiatalokat, főleg a nőket, hogy a rituális verés tisztulást és termékenységet hozzon.

A termékenység ünnepének voltak kellemesebb részei is. Ez a nap Júnó istennő, a házasság pártfogójának ünnepe is volt: a fiatal leányok Juno templomába mentek, hogy ott egy szerelmi jóslatot kapjanak az igazi partner kiválasztásához.

A férjek virágot ajándékoztak ezen a napon a feleségeknek. Az egyszerű nép (plebeius) ifjú férfiai pedig ezen a napon tombolát húztak a még hajadon nők neveivel. Az így létrejövő párok egymással jártak egy ideig és néhányan a szóbeszéd szerint valóban egymásba szerettek. Ez a népszokás sok római arisztokrata szemében erkölcstelen volt.

IMG_5115

Egy legenda összefüggést teremt egy Valentinus nevű keresztény mártír kivégzésének napja 269. február 14. és az ugyanezen napra eső Lupercalia ünnep között, melyen a rómaiak totemisztikus farkasősét ünnepelték.[3] Így a régi római szokások keveredtek a keresztény mártír történetével és meghonosodtak a későbbi társadalomban is. Viszont az ókori pogány ünnepek és a későbbi Szent Bálint nap közötti közvetlen kapcsolatra nincs bizonyíték, csak ezek a legendák léteznek.

 

Forrás

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>