Néha azon filózok milyen kevés kell ahhoz, hogy valami megvalósuljon. Most jött a színházhoz egy előadó, tökjó kis ötlettel, nagyon tetszik. Tipikusan az én kezdeti cipőmet tapossa az ember: a megélhetésért folyik el az ideje nagy része, miközben valamiben nagyon ügyes, ami persze egy teljesen más műfaj amiből él, és nem marad energiája az ügyes dolog marketingelésére. (Tetszik az ötlete, megcsináljuk. Még lesz vele sok meló, de szerintem érdemes lesz. )Mert valljuk meg, ma minden a reklámról szól, amiről hallunk, ami felkelti az érdeklődésünket, ahhoz odafordulunk, a többi meg látókörbe se kerül. Annyi a felkínált választás lehetősége, hogy nagyon kevés az az ember, aki valóban megnézi, hogy mi az amit választ.  Nem csak az ösztönei alapján nyúl a polcon kínált dologért, hanem megnézi a kiszemelt dologból melyik az amelyik igazán neki való.

A facebook klasszikusan példázza a felületes információk alapján való döntéseket: boldog boldogtalan mindenféle dolgot megoszt ami jópofa, vicces, vagy bögyös-dögös, esetleg menő. Az angol nyelvű posztok már annyira nem futnak, ha energiát kell bele tenni, és rákattintva el kell olvasni a dolgot, ne adj isten fordítani is kell, agyat használni,  a népek nagy része már nem foglalkozik az információval. A múlt héten megosztottam a privát oldalamon az http://www.openeducationeuropa.eu/ linkjét, ahol egyetemi kurzusok érhetők el ingyé, (olyan dolgok amiért itthon többszázezreket fizetnek magas pozíciókban) hát egyetlen ember lájkolta, és a kutya nem osztotta meg. Nem menő, nem dögös, nem cuki, nem jópofa, viszont értékes, csak nem túl színes – szagos.

És nagyon nehéz a sok színes-szagos között kitűnni valami jóval! Sőt, néha kifejezetten elkeserítő, hogy valamit esetleg évek óta kergetsz, hogy “heló népek, itt van, tessék, vigyétek, tökjó, szuper, szép, hasznos, okos dolog”, az nem kell. Aztán jön egy telefon, az utolsó pillanatban, és átlök a holtponton.

A Fényszínház első előadásánál, még az elején, amikor még csak az első verziójú honlap volt meg, meg egy rövid videócska, nagyon sokáig csak toltam magam előtt. Két éve fent volt a cucc a neten, és épp azon filóztam, hogy a jövő évi tárhely szolgáltatást befizessem-e, van-e ennek értelme egyáltalán. Aznap délelőtt, amikor eldöntöttem, hogy a franc fog ezzel küzdeni, hát nem köll senkinek, akkor délután jött egy telefon. Egy vadidegen nő hívott, és jegyet keresett az előadásra, meglepetésként, ajándékba valakinek. Kb 3 percig beszéltünk, de az a három perc a mai napig itt van a fülemben. KELL! Kell valakinek, érdemes csinálni!

Átlökött a holtponton.

 

Te kedves hölgy, aki azon az esős-nyúlós decemberi napon felhívtál, köszönöm neked, hogy átlöktél a holtponton. Ami fontos, lám, pár szóval elindítható! Beszéljetek, sose tudhatjátok a kérésetek kinek létfontosságú!