“Amikor a fény átölelt, úgy éreztem maga az Isten ölel át.”

Miskolcról, Szarvas Péter atyától kaptunk egy levelet, ő írta benne ezt a fenti sort. Valahogy így érezzük mi is, ezért szeretünk a fénnyel alkotni. Köszönjük szépen!

IMG_8012

Kedves Hermina!

            A napokban megkeresett egy idősebb hölgy a plébániánkról és kérdezte lehet-e felvételt kapni a „Jelenések” című lézeres előadásról, mert látta, hogy felvételt készítenek. Nagyon megérintette őt, és szeretné gyermekeinek és unokáinak is megmutatni, akik nem voltak jelen az előadáson, és nem is nagyon vallásosak.

Az előadás urán egy fiatal hölgy írt barátnőjének, Dobos Klárának, aki elküldte ezt nekem is interneten, melyben beszámol arról, hogy mélyen megérintette őt is az előadás. Hallott már lézer technikáról, multimédiás előadásról, de nehezen tudta elképzalni, hogyan fépr meg ez egy vallásos előadásban. Nem csak neki, hanem a több mint 80 éves idős édesanyját is lenyűgözte az előadás.

Többektől, akik látták és hallották az előadást pozitív visszajelzést kaptam. A mondanivalót nem zavarta a fény és hangtechnika, hanem inkább segítette a mondanivaló mélyebb megértését. Valóban különleges hatása volt. Magam is úgy voltam vele, hogy próbáltam a dolgokat elképzelni, végiggondolni, de amikor az előadás a maga egészében ment, meg sem közelítette azt elképzeléseimet. Amikor a fény átölelt, úgy éreztem maga az Isten ölel át. Átjárja az egész lényemet. Ehhez a mondanivaló, az elmélkedés, a megélt valós élettörténet és a zene nagy segítség volt. Valóban különleges volt.

A fiatalok, akik nagy létszámban voltak jelen megérezhették, hogy a modern eszközök is tudnak jó célt, szép és értékes célt szolgálni. Rajtunk múlik, hogy amit kezünkbe veszünk, tudjuk-e jóra használni.

Ez az előadás tudom, hogy sokakat megérintett és emelkedett lélekkel, Istenélménnyel tértek haza. Köszönjük kedves Hermina neked és kedves segítőidnek ezt a szép lélekemelő élményt.

Bizalommal ajánlom, hogy más helyen és más alkalommal újra előadásra kerüljön ez az előadás. Hálás köszönettel.

Miskolc, 2014. február 11.

Szarvas Péter

esperes, plébános

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük